- Hát nem emlékszel rám? Lucifer…
- Nem tudom ki vagy! – szóltam rá dühösen. – de hagyd abba ezt a játékot!
- Miért, különben mit teszel? Ember… Nem hiszem el, hogy ezért képes voltál visszamászni azokhoz a piperkőc fénylényekhez. Pedig jó sorod volt minálunk. Megkaptál mindent. – megfogta az állam. – Egész szép példány vagy, ember létedre, de azért, angyalként… - szimatolt meg. – pfff. Eltűnt a szagod.
- Miről beszélsz?
- Hát tényleg nem emlékszel? Az az aljas testvérem biztos kitörölte az emlékeid. Szánalmas. Aieron vagyok. – vicsorgott.
- Mit akarsz tőlünk?
- Tőletek? Semmit. Csak attól a szerencsétlen szőkétől. Ő az enyém.
- Ne merészeld bántani!
- Én??? Ugyan. A lelke már engem illett. Csak te… keresztbe tettél nekem. Hogy szedjem így a prédákat, ha te, visszahoztad őt? Add nekem, és békén hagylak!
- Soha! – kiáltottam.
- Akkor gyere vissza. Nálam jobb sorod volt.
- Láncra verve évszázadokig, egy forrongó lávatenger mellett? Az neked jó sor?
- Heh. – vágott gúnyos vigyort. – Túl szép voltál ahhoz, hogy közös préda légy. Csak magamnak akartalak, hát megtettem, amit kellett.
- Kellett?
- Betörtelek. Már majdnem feladtad, mikor az a tenyérbe mászó Gabriell lejött a seregeivel érted. Tudod te, hány alattvalóm pusztították el miattad? Mocskos égiek.
- Én oda tartozom.
- Heh, igen. Drága bátyám bábja vagy, mint a többi. Miért vágysz oly hűen a fehér szárnyakra? Azt hiszed jobb lesz? Ugyan. Hisz társaid irigyek rád, s már így is gyűlölnek.
- Ez nem igaz. A mieink nem éreznek gyűlöletet!
- Ezt magad sem hiszed el, igaz?
- Tűnj el innen. Hagyj bennünket élni!
- Hehh. – kacagott. – Ne nevettess Lucifer! Nekem kellenek a lelkek. Túl sok elfajzott van itt a földön. Én csak begyűjtöm őket.
- Joguk van a megtisztuláshoz!
- Megtisztulás? Miről beszélsz te? Inkább agymosás. Megtiltanak odafenn mindent, ezt te is jól tudod. Titokban ti is vágytok az érintésre, s még a vezetőtök is csak játssza az álszentet. Tudom jól, hogy érez irántad.
- Ez nem igaz. Szabad a szeretet, és ezt ki is mutathatjuk.
- Francokat. Ne légy ily ostoba!
- Nem vitázom veled!
- Legyen hát. – kacagott álnokul, miközben sötétet varázsolt.
- Mit csinálsz?
Az orrom hegyéig se láttam, nemhogy tovább. Éreztem, ahogy egyre közelebb jön, hallottam a lépteit. Durván mart a csuklómra, és csavart rajta kettőt. Karmaival felhasította bőrömet. Hegyes láncokra vert, minden mozdulatom maga volt a kín.
- Hiányzott igaz? – hangjából áradt a gúny. – Van pár órád velem alkut kötni, mielőtt teljesen kivérzel. Nem ajánlom, hogy mozgolódj, mert azzal csak időt veszítesz.
- Rohadj meg. – üvöltöttem.
- Én ráérek, kicsi angyal.
- Mit akarsz?
- Hhhh. Téged. – nyalt a fülembe.
- SOHA!
- Jól van. Egyszer csak megtörsz. – lépett hátrébb. Egy hatalmas gyertyát gyújtott, majd elindult kifelé. – Még el nem alszik! Addig van időd…. Angyal.
A vérem lassan csepegett le a padlóra. Figyeltem, ahogy az alattam lévő tócsa meg-megrezzen. Lassan fogyott az erőm, és vele a levegőm is.
- SOHA!
Suttogtam a semmibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése