Ébredés

Fejgörcsre ébredtem, hasogató, kínzó fájdalomra. Megdörzsöltem homlokom, és átfordultam a másik oldalamra. Némi kínlódás után megakadt a tekintetem… Rajta! Ott feküdt mellettem. Csak a hátát láttam, és aranyszín, a végén göndörded tincseit. Gerince finoman görbült, bőrén lágyan simogatott végig a felkelő nap fénye. Késztetést éreztem végigsimítani rajta.

Csigolyáin húztam keresztül hüvelykem, puhán siklott a hepehupás útján. Oly lágy volt és jól eső. Mikor leértem, bal csípője irányába egy kanyart véve, vissza, már tenyeremmel szánkáztam vajpuha bőrén. Nem tudom, mi ütött belém, mikor nyakába csókoltam, orrom hegyével lágyan cirógattam végig majd vállához érve újra belekóstoltam hívogató bőrébe.

Mandula ízű, finom édes, haja vanília, némi mentával keverve. Friss, talán az esti sampon. Nem emlékszem, mivel fürdettem. Nem törődtem nagyon a kompozíción, csak túl akartam lenni rajta. Bal keze finoman pihen maga előtt, jobbjával párnája alá nyúl. Békésen alszik, nem riadt fel a cirógatásomba. Ez vakmerővé tesz, és feszegetem saját határaim. Végigcirógatva kezén, belekulcsolom ujjaim, a sajátjai közé. Egészen közel csúszok hozzá, oly annyira hogy bőröm minden felületével érezzem.

Fürdőztem illatában, hajszálai gyengéden csikladozták orrom, egy cseppet sem zavart, sőt, megmosolyogtam csalfa, virgonc kis játékukat.

Rámszorított. Testével finoman fordult, majd orrom hegyére csókolt.

- Szia. – suttogtam némi mosollyal a szám szélén.

- Luuuu! – ugrott ki szorításomból, és egy szemvillanás alatt a nyakamba csimpaszkodott. Oly erősen ölelt, mintha évezredek óta nem látott volna. Hanga örömről, megnyugvásról tanúskodott. – Mikor jöttél? – hangja megrekedt, elcsuklott, mélyről jövő sóhajtással és nyeléssel végződött.

- Hajnalba. – cirógattam finoman a hátát.

- Miért nem ébresztettél fel? – könnyei önkéntelenül indultak útnak, lágyan csiklandozva bőröm, csúsztak lefelé. Szipogott.

Vállába csókoltam, majd hajával csacskán játszva, egy arasszal feljebb is. – Nem akartalak felébreszteni.

- Buta! – kapott az ajkaimra. Vadul, kíváncsian, érdeklődőn. Mint egy új ízt felfedező szakács, ki csak óvatosan kóstolgatja, mégis milyen összetevőkből áll a mű, hogy miből adódik ez a nagyszerű varázs, úgy térképezett most engem. Lassan haladva, egyre bátrabban és bátrabban.

- Ssss. – simítottam végig állán és mélyen a szemébe néztem. – Nyugi. – suttogtam.

Arca könnyes volt, tekintete boldog, és vágyakozó. Kérdőn nézet rám, majd ismét felém hajolt, hogy folytassa, amit elkezdett.

Visszafogtam. Homlokom az övéhez érintettem és finoman cirógattam.

- Mi.. – kezdett bele, de már megkapta válaszom.

- Ha elkezdem, félek, nem tudom abbahagyni. – szuszogtam.

- Mi van, ha nem is akarom? – tolta el a köztünk lévő felépített gátamat, és félig rámfeküdve, folytatta az ellenem elkezdett hadjáratát. Megsemmisültem. Minden tétova félelmem, buta gondolatom, kétes érzésem tovaszállt. Helyébe vad és féktelen vágy kelt útjának, és felfűtötte testem. Már nem érdekelt a holnap, és a következő percek sem. Csak és kizárólag Ő létezet. Ő és az a bizsergető érintés, amit okozott minden egyes csókjával.

- Hiányoztál. – préselte ki magából egy légvétel között.

Eltűnt az idő, távolba révedt az óra és a perc. Okafogyottá váltak a másodpercek, csak a szívem zakatolt, az adta az egyetlen létező ütemet, csak annak ritmusára figyeltem. Elöntött a forróság, zihálva fordultam rá, és tűztől lázas homlokom megpihentettem egy percre forró mellkasán. Életemben nem volt még ennyire közel, sose volt még ennyire jól eső.

Belekezdet testem ostromlásába, végigcirógatott bőrömön, kezemet szorítva magához, puhán szeretgetett.

- Mi ez? – állt meg oly hirtelen.

- Hmm? – néztem felé kérdőn, mert nem tudtam hirtelen, mit lelt.

- Ez. – simított végig ujjai hegyével, a csuklómon végigfutó hegeken.

- Apróság. – legyintettem. Ezzel elkapta másik kezem is.

- Itt is van! – nézet döbbenten. – Mi?

Tudtam, hogy nem tehetem semmissé, tudtam, hogy Ő már nem tudja, biztos voltam benne, hogy így lesz a jobb, hogy ezzel óvom Őt, hogy a lelke így marad egyben. Nem akartam, hogy gyötrődjön, hogy álmában riadtan arra keljen, amit tett, nem akartam, hogy…

- Bélyeg. – adtam válaszom.

- Mire? – döbbent volt a hangja, szemeimbe kutatta a választ.

- A szabadságra. – sóhajtottam.

Rálelt a további sérülésemre is. Kékes foltokra, a nyakamon húzódó tépésnyomokra.

- Mi?? – cirógatott végig rajtuk. – mi történt? – fejét mellkasomra döntötte és zokogni kezdett. – Mond el!

- Értünk tettem. – csuklott el a hangom. – Kettőnkért.

- Nem értelek.

- Nem mondhatom, nem tehetem. De mostmár, minden rendben lesz.

- De ezek! – csókolta meg a nyakamon lévő forradásnyomot.

- Elmúlik. – szorítottam magamhoz.

Sosem kívánnék szebb dolgot. Sose adhatott volna nagyobbat. Féktelen volt, vad és buja. Pillanatok alatt vitt fel a csúcsra, majd rohamvágtákkal újra és újra feltüzelt. Mint egy véget nem érő hullámvasút, melyben én vagyok az utas, és Ő irányítja a szerelvényt. Nem zavart ez a felállás. Nem volt nyugtalanító a tény, hogy az Ő szabályai szerint játszunk. Hogy ő diktálja a tempót, és az ütemet. Sose álmodtam volna, hogy ennyire képes vágyni rám. Sőt az sem játszódott le bennem, hogy engedné, hogy ilyesmit műveljek vele. De hagyta, sőt, hajszolta. Habár nagyokat nyüsszent, és szorosan markolta a takarót, nem állított le. Nem fogott vissza sőt, ő maga fordította meg a csatánk azzal, hogy felülre kerülve, a saját tempóját diktálta. Elsiette, elkapkodta, de nem bántam. Sose érintették még így, sose érzet még hasonlót. Biztos voltam benne, hogy túl akar lenni, hogy robbanni vágyik.

Mikor kellőképp lenyugodott, átvettem az irányítást. Játszani kezdtem vele, mint egy szunnyadó oroszlánnal. Olyan lassan, olyan gyengéden érintettem amennyire csak lehetett. Megmosolyodtam vad próbálkozásait, arra, hogy végre tegyem amit… de most, nem hagytam magam. Ágyéka görcsösen feszült, csípőjét egyre feljebb tolta, kezeivel szorosan mart az ágynemű huzatjába. Ajkai enyhén nyitva, szemeivel engem fürkész, tekintete ködös, mámoros.

Félbe hagytam ostromlását, és ránéztem. Ismét mosolyt csalt az arcomra könyörgése.

Megenyhültem és a számba vettem. Nagyot nyüsszentett, mikor érezte forró érintésem. Lágy ütembe kezdtem, közbe ujjaimmal alig érintve cirógattam bal tenyerét. Hihetetlen hosszan, minden idegszálát pattanásig kihúzva, egyetlen végső csapással juttattam a csúcsra. Görcsbe rándult, zihált, fujtatott. Gyönyörködtem teste rezdüléseibe, majd ráfeküdtem.

Nyakába csókoltam, lágyan cirógattam, még teljesen fel nem oldódott. Csapzott tincseit igazgattam el forró homlokán, és újra annak a csodás szempárnak ajándékoztam minden figyelmem.

- Szeretlek! – magam sem tudom miért, sőt azt se, hogy lehetett ennyire tiszta ez a szó, de kimondtam. Tenyerembe csúsztatta sajátját, majd enyhén felülve homlokomra csókolt. Lágyon mosolyogva nézte cseppet zavart tekintetem. Talán vártam, hogy mondjon valamit, talán zavart, hogy megtettem, talán kicsit feszélyezett ez a helyzet. Arcomat cirógatta, és megcsókolt. Fülemhez húzódott és lágyan suttogott:

- Dettó.