Szavak nélkül

Szombat reggel ritkán adatik meg, hogy úgy döntsek, én ma ágyban maradok. Nem mintha nem lett volna dolgom, de egyszer az életben, én is megtehetem, hogy lazítok. Valamikor tíz óra tájban kecmeregtem ki. Bevonszoltam magam a fürdőbe, majd egy frissítő relaxációs zuhanyt követve, felvettem magamra egy laza melegítő szettet. Nem megyek sehova. Ez volt a döntés. Nem hallottam zajokat, így úgy gondoltam, drága lakótársam is azon véleményen volt, hogy ma csak alszunk, meg punnyadunk. Óvatosan nyitottam ki az ajtaját. Igazam volt. Valami mosolyogtatnivalóan kitekert pózban ott aludt a szőkeség. Egy darabig álltam, és mosolyogva néztem, hogy képes ember így aludni. Majd azon filóztam, kényelmes-e ez egyáltalán neki. Biztos voltam benne, hogyha majd felkel, elkezd nekem nyavalyogni, hogy milyen nagyon fáj mindene. Én meg majd jól kinevetem. Na jó… nem tenném. Csak diszkréten. Miután kellőképpen elfilozofáltam az alvási szokásairól, elindultam reggelit készíteni.

Francia pirítós... hmm talán örülni fog neki. Feltettem a kávét, sőt még teát is. Egyszer legyek konyhában, aztán többé, felé se nézek. Ebédre megy vacsorára pedig… hmmm.. rendelünk pizzát.

A nappaliban foglaltam helyet, végignéztem a DVD gyűjteményem, majd egy számomra kedves darabot betoltam a lejátszóba.

Bőven a film közepén jártam, mikor szőkeségem kitámolygott. Álmosan dörzsölte a szemét. A fürdőbe menet intett egyet, majd miután frissebb lett, a reggeliét tányérostul behurcolta hozzám. Letette az asztalra, majd finoman oldalba böködött, és én arrébb csúsztam. Nem beszéltünk, de nem zavart. Valahogy most ez jó volt így. Úgy gondoltam, neki se fontos, hisz akkor mondana, de nem tette.

Miután elpakolt maga után, ami meglepett, hisz nem szokása, valami sport-motor újsággal a kezében, visszatért. Elvágódott a díványom szélén, majd lábait rajtam keresztül dobta és a másik végében heverő párna alá dugta. Lusta volt zoknit húzni. Jellemző. Megmosolyogtam, majd végigsimítottam szőke fürtjein. Fejét az oldaltámlának nyomta, és elkezdett olvasgatni.

Csak a pizza érkezése borította fel a rendszerünk. Miután magába tuszkolta több mint a felét, annak a gombás vacaknak, amire bökött, úgy döntött hason folytatja tovább a henyélést. Nem foglalkozott vele, ez számomra mennyire kényelmes, vagy sem, bár én sem szóltam miatta, hogy lassan nem érzem a lábam a súlya alatt. Igazat megvallva, nem zavart. Jól esett a közelsége, a melege. Ritkán adatik meg, hogy ennyire nyugodt napunk legyen. Jól esett a csend és a béke, ami körüllengte a helyiséget.

Nem tudom, mikor kezdtem a film helyet, Őt nézni, és azt sem, mikor kezdtem játszani az aranyszín szálakkal. Kopogott az eső az ablakon, valamikor nekiállhatott, de nem figyeltem rá, csak most jutott a tudatomig. Itt van az ősz. Ténylegesen megérkezett.

Vajon mikor vághatta le a haját? Mindig copfba fogja, ritkán engedi szabadon. Most valamiért így hagyta. Nem zavart. Finoman göndörödött, vége a dereka közepén volt. Tudom, hogy hosszabb volt. Valahol combjáig érhetett. Lehet zavarta, vagy csak eltörtek a végek. De így is jó, sőt, lehet az már túl hosszú volt Neki is. A fák ágai lágyan lengedeztek a szélben, az ablakon keresztül, be-be villant a fény. A haja színekkel játszott. Árnyas részei inkább barna, míg ha fény éri, inkább arany, vagy napsárga. Pajkosan csillogó, olyan… nem is tudom. Szép.

Finoman húztam a derekára pólóját, mert úgy véltem, fázhat. Azért lehűlt eléggé.

Mikor elmúlt az árnyak tánca, akkor jöttem rá, elmúlt a nap. Órámra nézve már igencsak este volt. Ő még mindig rajtam feküdt, de már nem olvasott. Elaludhatott, mert nem mocorgott. Feje a párnán pihent. Igen aludt. Valahogy nem figyeltem az arcát. Belevesztem a hajába, vagy háta ívét bámultam. Lágy volt. Szeme lecsukva. Sose figyeltem, milyen szép pillái vannak. Sőt azt se vettem észre eddig, hogy azok is inkább szőkék és nem feketék vagy barnák voltak. Szemöldöke szintúgy. Furcsálltam, hogy nem tudtam ilyesmit. Pedig együtt élünk jó ideje.. mégse vettem észre.

Finoman próbáltam ébreszteni, hogy jó lenne, a saját ágyába tölteni az éjszakát, de nem kelt fel. Óvatosan karoltam dereka alá, majd miután megfordítottam, karjaim közt fogva beindultam vele a szobába. Nem riadt fel. Mélyen aludhatott, vagy csak szimplán nem zavarja az ilyesmi. Nem tudom milyen alvó. Mikor néhanapján mellettem alszik el, azt tudom, nem zavarja a mocorgásom. Bár az igazat megvallva nem is szoktam nagyon. Nem merek.

Lágyan tettem az ágyára, majd egy meleg takaróval betakartam.

Búcsúzóul még egyszer végigsimítottam a haján, és becsuktam az ajtót.

Elmúlt a kopogás. Nem fújt a szél. Csend volt az utcán. Az egész napos ülés, és a tény, hogy a lábamba most kezd visszatérni az élet, arra sarkalt, hogy kihasználjam az időt. Így egy kabáttal a hátamon, nekiindultam az utcának. Nem voltak autók, néha egy-egy elsiklott, felverve az utcán heverő tócsákat. A lámpák sárgás fénye, és a szürke fellegek közt ki-ki kandikáló kékesszürke Hold jól esett a szememnek. Hűvös volt. Az utcát esőillat rengte körül. Valahogy mindig úgy gondoltam, az eső a legjobb arra, hogy lemossa a szennyet. Nem csak az utca porát, nem csak a földeket, de minket, magunkat is. Egyféle megtisztulás, pormentes, friss illat. Jól eső.

A levelek egy része már elengedte az eddig táplálékot nyújtó ágakat. A földre hullva várták az újjászületésük pillanatát, hogy egybe olvadjanak a földdel, és annak táplálékot nyújtva körforgásban tavasszal ismét megszülessenek.

Meseszép a természet. Mindig elcsodálkozom egyszerűségén, mely mégis oly bonyolult. Minden a harmónián múlik. Mindenki függ a másiktól, legyen az élő, vagy élettelen. Az élő erdő árnyat ad a hőségben, a víz szomjat old, az odú lakásként szolgál. Holtjában bútor lesz vagy ház ajtaja, ablak kerete. Tető a fejünk felett. Mikor már funkcióját veszti, termeszek lakják, vagy gombák. És a végén egyesül a földdel, aminek köszönhetően mindennek a vége az nem más mint a kezdete. Érdekes ez.

Hazafelé eljátszottam a burkolat köveivel, átugráltam a réseket, kikerültem a buckákat. Sőt, egy közeli játszótéren, még a hintákat is meglöktem. Hogy miért? Úgy gondoltam, ma biztos nem volt munkájuk, és egyedül álltak egész nap. Lehet szomorúak, hogy nem lengte őket körül gyerekzsivaj vagy kacaj, hogy nem lenghettek szabadon. Gondoltam, jót tesz, ha egy picikét inghatnak.

Hogy miért hozzá mentem be? Nem tudom.

Egyszerűen jól esett Vele aludnom.