Hajnal tájt arra ébredtem, hogy elképesztően fáj a hátam, csak aprót mozdultam, mikor eszembe villant az ok. Még mindig békésen kucorgott az ölemben. Nem volt szívem megmozdulni, inkább maradtam, ahol voltam.
Percek múlva azon kaptam magam, hogy Őt nézem. A finomívű arcát, a lágyan a vállára eső haját. Gyönyörködöm az arcának minden kis rezdülésén, miközben Ő, valahol álomföldön jár. Ráeszméltem, hogy nem is nagyon jártam még a szobájában, valahogy… így jött ki. Kellemes meleg. Jó érzés benne lenni. Szépen berendezte, olyan otthonos.
Az ablaktól csekélyke fény szűrődik be, finom szövésű bíbor függöny fogja fel azt. Sugara a fal erezetén fénylik, vékony kis csíkban világit be. Mellette különös árnyak járnak táncot. A szél finoman lebbenti meg a függönyt, s vele egy időben táncra kélnek. Összekapaszkodva futkostak körbe-körbe, egyre vadabb vágtában.
Lágy forróság érintett. Nadrágom szövetére mart, s finoman simított rajta végig. Hüvelykjével körkörösen cirógatott, majd finoman kúszott fel, még ingem anyagjára nem talált. Nem mertem mozdulni, csak figyeltem Őt. Lassan nyitotta szemeit. Álmoskás pillantása kérdően nézett rám.
- Miért nem alszol? – Motyogta rekedtesen.
- Kicsit kényelmetlen. – Suttogtam felé.
Még mindig belém kapaszkodott, óvatosan emelkedett fel, majd derekamra fogva húzott lejjebb. Segítettem neki, mert éreztem, a hajnali kábaság még eléggé rajta van.
Már magam is vízszintben feküdtem. Lágyan simított végig mellkasomon, majd azt pécézte ki párnájának. Néma csendben feküdtem, s tudtam, ő ismét alszik. Csak keze markolt még egy darabig görcsösen a szövetbe. Rásimítottam kézfejére, s lágyan adtam neki némi enyhülést, még elengedett a görcsös szorítás. A ruha anyagjáért cserébe engem kapott, ujjaim fogta közre, s közben mellkasomba szuszogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése