2011. február 24., csütörtök

Viharok

Lassan két hónap telt el, és azt hiszem, hozzászoktam, hogy velem van. Már bevallom, nem is szeretném, ha elmenne, mert jó hogy látom, jó hogy vár haza. Sokminden derült ki róla, és egyre inkább úgy érzem, az a legjobb neki, ha velem marad. És mivel neki nincs ezellen kifogása, így ez most a felállás. Sokmindent vettem neki. Kapott ruhákat, a szobájába olyan bútort, amit szeretett volna, és szőnyeget. Még egy gitárt is, mert szereti a zenét. Nem jár iskolába, így egész nap otthon van. Én magam igyekszem tanítani a nyelvünkre, és ha úgy esik, hétvégén fél napokat tanulunk. Néha ki-kimozdul, de úgy érzem fél azoktól, akik ezt tették vele, és így menekül.
Néha magától jön át hozzám, hogy beszélgessünk, van, hogy engedi az érintésem. Én meg szeretnék neki mindent megadni.
Sokszor nem értünk egyet, hisz másképp látjuk a világot. És a mai napig vannak nyelvi nehézségek. Vannak hetek, hogy nem szól hozzám egy szót sem. Egyre inkább megvisel ez... Végre van családom. Ezt eddig nem élhettem át, és lehet butaság, de kötődök ehhez a fiúhoz.

Néha olyan, mint egy gyermek. Magából kikelve kiabál azért, mert megígértem, hogy megyünk valahová, de nem tettük, mert benn kellett maradnom. Máskor pedig hozzám sem akar szólni és látni sem akar. Van, hogy átjön éjjel hozzám, és odabújik mellém. Én átölelem, és csak úgy tud elaludni. Máskor pedig még azért is gyűlölködő tekintetet kapok, ha ránézek. Azt hiszem nem értem, és teljesen összezavar. Néha úgy érzem, szüksége van rám, máskor pedig tiszta szívéből gyűlöl. Olyan, mintha két ember lenne bezárva egy testbe. Egy szerető és kedves fiú, aki családra vágyik, és törődésre, és egy olyan, aki fújtat és gyűlölködik. Ilyenkor úgy érzem, mintha haragudna rám, de nem értem az okát, hisz igyekszem mindent megtenni érte.
Beszélnem kell vele, tudni, hogy mi is van, és hogy legyen, mert nehezen bírom ezt a kétségek közt vívódást. Szeretném tudni, azért van velem, mert így a lakegyszerűbb? Mert nem az utcán kell élnie? Vagy fél azoktól az emberektől? A szülei számára meghalt. Úgy érzem, azért nem jelentkezik, mert fél, hogy megtalálják őket, és nem akarja ebbe az egész cirkuszba belekeverni a családját. De látom rajta, hogy szenved, és őrlődik. Nem beszél róla, nem nyílik meg nekem, pedig igyekszem vele leülni beszélni. Mindig csend lesz belőle, néma csend és bezárkózás.
Sosem kapok nagyot, mindig apró mozdulatok, véletlen kiejtett mondatok. Mostanában azt látom, hogy meg van zavarodva, sokszor keres dolgokat, amik a sajátjai, és tegnap mindennél furcsább volt. Nem volt itthon, valamikor előző nap mehetett el este, csak egy fél pillanatra láttam, és ma mikor megérkezett, odajött, és megkérdezte, ez a ruha volt-e rajta eddig is, és hogy miért megyek el, hisz este van.
Nem tudom, mi van vele, de ez így nagyon nem lesz jó. Valamit tenni kell, és ha nem múlik ez az állapot, el kell vinnem orvoshoz, mert nagyon úgy érzem, kiesnek neki dolgok. Lehet a baleset, és a sérülései miatt. Bár teljesen egészségesnek látszik, és minden kis lila folt, meg szakadás beforrt már, de ki tudja, nem-e sérült meg a feje, és ezért vannak most ezek a problémái.
Nem hajlandó róla beszélni, nem tudom rávenni, hogy menjünk orvoshoz, hogy nézzük meg, mi a baj. Képtelen vagyok vele kommunikálni… Máskor meg, mintha semmi baja sem lenne, beszélget velem, és nincs egy rossz vagy dühös szava sem.
Van hogy keresi a fogkeféjét, és van, mikor úgy néz rám, mintha nem tudná ki lennék. Totálisan összezavar, és be kell vallanom, féltem őt… Nagyon féltem.

4 megjegyzés:

  1. Szia!!!
    Kicsit el tűntem az olvasásoddal de itt vagyok :)
    Ez is remek lett :)
    Csak így tovább :)
    Én itt vagyok és olvaslak :)
    NSi Nikol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv ismét nálam Kedves. :)
      Semmi baj, én meg a napját nem tudom, mikor frisseltem. Szét vagyok csúszva. :(
      Örülök, hogy még velem tartasz, remélem, nem okozok csalódást. :)

      Törlés
  2. Szia!
    Imádom nagyon :) nem okozol csalódást :)
    NSi Nikol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök. <3
      Remélem nem is fogok. :)

      Törlés