Fuvallat

Dél körül lehet zavartam bele saját gondolataimba, miközben megtörte a csendet a hangos morajlás. A gyomrom könyörgött táplálékért. Valamikor napkelte lőtt ültem ki ide, és azóta, elrepítettek a gondolatok, észre sem vettem, hogy.. jesszus, három óra, pillantottam a karomon lévő ezüst szerkezetre. Még szép, hogy éhes vagyok. A könyvem magam mellé helyeztem, és óvatosan tápászkodtam fel a domboldalból. Szeretek ide kijárni, belátom az egész városunk, és az erdőt. Sőt, ha elég csendes vagyok, még az erdő lakóit is szemügyre vehetem.

Hirtelen hűvös szél érintet meg, amibe beleborzongtam, nem olyan mindennapos volt, inkább különleges, mintha valami vagy valaki végigfutott volna rajtam, kellemetlen, mégis ismerős, és jóleső. Körbekémleltem még utoljára a tájon, és neki is indultam a kis kanyargós útnak.

- Hát már nem is köszönsz? –jött a lágy, de határozott hang pont mögülem. Esküdni merek, hogy senkit nem láttam, feljönni, és fél másodperce ott én ültem. Lassan fordultam meg. Az alak tényleg ott ült, ahol nemrég én foglaltam helyet, hosszú ezüstös szőke haját lágyan lebegtette az őszi szél, vékony alakja könnyedén kuporgott a földön. Kezét felém nyújtotta. Ujjai vékonyak és hosszúk voltak, arca szelíd, és valahonnan oly ismerős. Tökéletes vonások, semmi asszimetria. Olyan érzésem volt, angyalt látok.

- Lucifer, mond jól vagy? Úgy nézel rám, mint aki szellemet látott.

Lucifer? Mégis miről beszél ez az alak, és ki ő? Mit akar tőlem?

- Gyere, ülj le ide mellém. –és amint a tenyerét a földre helyezte, én megindultam felé, pedig nem adtam parancsot a testemnek. Nagyon összezavar, és az is, hogy nem érzek félelmet, inkább nyugodtságot és lágyat, a közelében. Odaértem mellé, és leültem. Bal kezemhez nyúlt, és magához húzta, jobbjával kinyitotta az ujjaim, majd mutató ujjával végighúzott a tenyeremen. Az érzés ami megérint, elmondhatatlan, beleborzongtam, langyos fuvallat futott végig rajtam, és egy szempillantás alatt felfogtam, mit eddig elfeledtettek velem.

- Gabriell, néztem rá könnyes szemekkel, majd magamhoz öleltem.

- Drága barátom, hiányoztál. –szorított magához erősen.

Az én Gabriellem, évezredes barátság tört felszínre másodpercek alatt, mit eddig homály fedett, kellemes emlékek, és önfeledt játékok.

- Mi járatban nálam?

- Az Égi küldött hozzád, tudni akarta, hogy megy sorod, miként éled meg az emberek életét, és milyen tapasztalatokat szereztél eddig.

- Az Égi…. Néztem magam elé, miközben feltörtek az érzelmek. Előjött minden emlék, és minden szó. A múlt keserűsége, és a jelen összetettsége.

Hosszú órákig beszéltünk életről, emberi viselkedésekről, és arról, mit tanultam, mire eszméltem eddig. Majd ahogy jött, úgy távozott is, viszont nem vette el tőlem a múltam. Nem érintett újra. Megrekedtem két világ közt, és most, nem tudom merre tovább….