Tiszta víz

Miközben az én drága Harumi-kunom értő kezei közt, élveztem ujjai bársonyos, jóleső simogatását, melyet fejbőrömnek szentelt, azon morfondíroztam, szabad-e ily élvezetekkel kényeztetnem magam. Ő az a pasas, akiért képes vagyok még a 10 órás műszakom után is fodrászszékbe ülni. Ha létezik a fodrászok istene, akkor én lemerem tenni a nagy esküt, hogy Ő az.

- Rég voltál nálam, drága Lucius, mond, merre csavarogtál? Már teljesen lemondtam rólad. Mondtam is a lányoknak, hogy biztosan átpártoltál valaki máshoz.

- Ugyan-ugyan, sose tennék ilyen gazságot. Egyszerűen csak annyi minden jött közbe.

- Jöhettél volna délelőtt, akkor Seiji levágta volna ezt a borzas hajtömeget.

- Te is tudod, hogy hűséges vagyok. Csakis benned bízom. A te kezeid, aranyat érnek.

- Jajj ne udvarolj nekem teeee, még a végén teljesen rák vörösre pirítasz. - legyezgette meg finoman balljával az arcát.

- Nem állt szándékomban. – vigyorogtam rá gonoszan.

- Francokat! - csapdosta meg a vállam. - Nagy lókötő vagy te, tudd meg!

- Tudom. – nyugtáztam a kijelentését, majd ismét belefeledkeztem ujjai lágy játékába.

Lágyan körözött velük a fejem búbján, majd lassacskán hátrafelé haladva egészen a tarkómig, ott körmeivel lágyan megkínzott. Oda vagyok ezért a srácért, mondtam már? Az olló szorgosan csattogott a kezében, oly gyorsan dolgozott, hogy észre se vettem, s máris 15 centivel rövidebb lettem. Ujjaival beletűrt a frissen vágott, nedves hajamba s közel hajolt az arcomhoz.

- Nagyoon szexi. – suttogott.

- Sss. Ne hozz zavarba. – vigyorogtam rá.

- Nem tudlak elcsábítani mi?

- Csak a Tied vagyok, tudod jól.

- Na persze. – kacagott, miközben kissé meghúzta a hajam.

- Jesszus, de eltelt az idő – néztem döbbenten az órámra. – Ne haragudj gyönyörűm, gyors száríts meg, már otthon kéne lennem.

- Kihez sietsz ennyire, mond? – Nézett döbbenten.

- Öh, hát megígérem a kedvesemnek, hogy…

- Jah, értem már!

Némán szárította meg a hajam, majd finoman végigsimogatta a vállam.

 - Kész vagy drágám. – mosolygott.

- Köszönöm. Sietek, jövök majd! – pattantam fel, és már rohantam is ki az ajtón.

- Hát persze… - sóhajtott.

Őszintén megvallva nem akartam én Őt megbántani, egyszerűen, érzem, hogy flörtöl velem, én meg, amennyire lehet ezt úriember módjára kezelem. Remélem, nem veszi nagyon mellre a dolgot. Igencsak kellemetlen lenne. Sose találnék hozzá hasonló, aranykezű fodrászt.