Szemfényvesztés...

Az érintésére ébredtem. Nem szokásos volt. Vártam, hogy eltűnjön melege, de nem történt meg. Jobbjával kicsusszant az ujjaim közül, és lágyan, alig érintést adott mellkasomra. Finoman kúszott felfelé. Éreztem, ahogy beleborzongok. A pici kis szőrszálak, az égbe magasodnak, és érintése után, hűvös borzongás marad. Nem mozdultam, a szemem sem nyitottam ki, csak vártam. Éreztem, ahogy felém, mozdul. Forró lélegzete csiklandozta az arcom. Vékony ujjaival lágyan simított végig, puhán siklott végig az alsó, majd a felső ajkaimon, onnan orrom ívén felfelé tincseim igazgatta. Fülem mögé helyezett néhány kóbor szálat.

Ajkait kaptam, szárazon érintett, játékosan, épphogy. Előbb alsó majd felső ajkamra csókolt, hallottam, ahogy nyel, és magnedvesíti, majd így folytatta. Oly lágyan érintett, ismerkedett az érzéssel. Lehelete csiklandozott. Ujjaival, hajammal játszott. A szívem zakatolt. Távolodott, de én felé emeltem magam. Akartam még az érintéséből, többet, ennél sokkalta többet. Tarkóm alá nyúlt, és rámart a tincseimre. Velem volt, egészen velem. Egyre forróbban érintett, és egyre hevesebben. Még mindig csukva a szemem. Belefeledkeztem. Ha ez álom, nem akarom, hogy vége legyen. Ha kinyitom a szemem, lehet, rájövök képzelet. Nem akarom, még nem. Most a pillanatnak élek, ennek a megmagyarázhatatlan játéknak, hisz sosem éreztem, hogy így érez, hogy akarna, vagy szeretne engem. De én, valahol legbelül, vágytam őt, csak elnyomtam. Igen, azt hiszem most, hogy ajkai érintenek, rájöttem, menyire kívántam ezt. Lehet, épp ezért babonáz így, és játszik csalfa képet az álomvilág. Sosem hittem, hogy ily valós. Érzem édeskés ízét, melyben van egy csepp dohány. Rágyújthatott, mikor még oda voltam. Élvezem a vad játékát, és a puha érintéseit egyaránt. Felváltva játszik velem mindkét fronton, és én, beleveszek. Erősen szorítom szemhéjam, a szívem zakatol. Látni akarom, de még mindig tartom magam. Nem szabad, nem nyithatom ki, mert elillan a csoda, odavész, és lehet soha többé nem tér vissza. Akarom még az eszenciáját, kívánom még tovább érinteni. Oly mohón oly vadul. Furcsa, hogy nem érintettem még így azelőtt. Sosem jött elő ilyen szinteken a vágy belőlem. Sosem éreztem ennyire a KELL-t. de Ő.. itt van és nem akarom kiengedni a kezeim közül.

Nem tudom mennyi idő telt el, csak peregnek a másodpercek, és én, néha úgy érzem, csak vánszorog, máskor meg egy pillanat alatt órákat ugrom. Belevesztem az érintésébe. Ölét a csípőmhöz szorítja, érzem a vágyát, hogy akar.

Nem lehet, nem tehetem, az nem lenne valós. Kinyitom a szemem, s Ő még mindig ott van. Szemei csukva, izmai megfeszülve. Combjai szorítása közé vett. Engem csókol, lassan haladva, minden porcikám végig kényezteti. Haja ezüstje finoman simul testéhez, néhány kóbor szál, el-elkalandozott.

A haja… hószín. Tudtam, hogy álmodom, tudtam, hogy valótlan, hogy ez nem lehet igaz, hisz hova tűnt szőkéje? Övé a hő, és a test, de mégsem ő. Nem teljesen. Finoman tápászkodom feljebb, és húzom magamhoz. Lágyan veszem ki magam az érintéséből, majd kezeit összefogva, szorosan magamhoz húzom.

Lágyan ringatom, de nem eresztem a szorításomból. Nem keltem, nem vagyok erőszakos, csak várok, és szorítom. Talán egy óra kellett, hogy ismét önmaga legyen, szőke tincsei csapzottan kunkorodtak. Teljesen lefőtt. Zavaros tekintetével, engem fürkész. Finoman csókolom meg a homlokát. –Semmi baj –suttogom. –Rosszat álmodtál.

Motyogott, de nem értettem. Nem engedtem ki a karjaim közül, s finoman szenderült ismét álomba.

- Álmodtál, csak álom volt.